Június vége

Ezzel reméljük sokan, hogy a szeszélyes, rossz időnek is vége lesz. Az utóbbi időben mindenféle időjárás előfordult. Még hőség is, de inkább eső, szél, és hűvös.

A növények szerették a bőséges vizet, de a hőmérséklet sokuknak alacsony volt. A paprika, a padlizsán nem fejlődött úgy, ahogy kellett volna. A paradicsom is ilyenkor már színesedeik. Többször kellett permeteznem is, mert ebben a nedves, párás környezetben hamarabb fellépnek a gombabetegségek. A paradicsom alsó levelein előfordult levél penderedés, de ez nem vészes, mert az alsó leveleket úgyis leszedem. Inkább attól féltem, hogy a szél megtépáz mindent. No, meg a jégtől. De ez eddig szerencsére a mi vidékünket elkerülte.

A paprikákon is vannak már apró termések, de a bokrok ilyenkor már fejlettebbek szoktak lenni.

A karfiolt (mind a három tövet:) lassan megesszük. Ez sem kapott permetezést, de nincs semmi baja. Csak a felső levelet törtem a virágjára rá, ne barnuljon meg. Viszont a kelkáposztámat (mind a négy tövet:) erősen támadják a csigák. Csigából most sok van. Nem harcolok ellenük, legfeljebb párat összeszedek, és elköltöztetek.

Karfiolból lehet kiültetni a kései fajták palántáit, aki készített ilyet.

A borsó helyére kiültetett uborkákon már vannak apró termések is. Az időjárás, és az időm sem engedte, hogy a támrendszerét elkészítsem, de még nem késtem el vele.

A cukkíni már terem rendesen. Van sárga, zöld, és spagetti. A spagetti főzéskor szétesik csíkokra, mint a mi istengyalulta tökünk. Ha melegebb lene, a kicsiket lehetne kovászolni, ugyanúgy, mint az uborkát. Párolva, rakottan, rántva, töltve, ragunak most egy darabig az étlapon lesz.Nem szabad hagyni a tövön a termést megnőni, állandóan szedni kell, mert így hoz bőséges termést. HA hagyjuk a tövön megöregedni a termést, akkor azt neveli. ne legyen 20 cm.nél nagyobb rajta.

Júliusra már lassan véget érhetne az esős szezon.
A bogyósok lassan beérnek. Már keszedtük a málnát, az egrest, szedjük a piros ribizlit (Rovada, Jonkheer van Teets, Kerti) a fehér is érik. Az epreket sajnos a szél remdesen leverte, míg a meggyet el tudtuk tenni. A permetezésnek (büdös levekkel) köszönhetően kukac nem volt. A ribizlikből szörp, lekvár készül, és fagyasztva is lesz süteménybe eltéve.

Így, egy jobb időjárás reményében köszöntöm el a Júniust, hagyományosan Čapek soraival:

A fűnyírás ideje, mint tudjuk, egyúttal a zivatarok ideje is. Néhány napon át készülődik a vihar égen és földön: a nap forrón, szinte ellenségesen perzsel, a föld kicserepesedik, és a kutyák bűzlenek, a gazda gondterhelten nézeget az égre, s azt mondja, eső lesz. Rövidesen fel is tűnnek az úgynevezett vészjósló felhők, szilaj szél kerekedik, port, kalapokat és letépett leveleket sodor magával. A kertész lobogó sörénnyel kiront a kertbe, nem azért, hogy az elemekkel dacoljon, mint egy romantikus költő, hanem hogy hamarjában megkössön mindent, amit a szél összevissza cibál, tető alá hordja a szerszámokat, a kerti székeket, s hogy általában védekezzék az elemi csapások ellen. Miközben épp hiába igyekszik odakötözni a sarkantyúvirágok szárát, már koppannak is a fején az első meleg csöppek, egy pillanatig még fojtó a hőség, aztán reccs, hatalmas mennydörgés csattan, és megered az eső. A kertész rohanva menekül a ház eresze alá, és fájó szívvel nézi, hogyan vergődik a kert a zápor és a szélvihar csapásai alatt. S amikor legvadabb az elemek tombolása, férfias elszántsággal, mintha egy fuldokló gyermekért vetné magát a hullámokba, kirohan a viharba, hogy megkössön egy letört liliomszálat. Úristen, mennyi víz!
S itt is, ott is koppanva hull a jég a földre, visszapattan, és máris elsepri a szennyes áro A kertész szívében harcot vív a virágai ért érzett féltő aggodalom azzal az elragadtatásfélével, amit az elemek tombolása kelt minden emberben.

Aztán még hangosabban zeng az ég, a felhőszakadásból hideg eső lesz, az is egyre ritkul, végülmár csak csepereg. A kertész kiszalad a didergő kertbe, riadt kétségbeeséssei nézi a homokkal behordott pázsitot, a letört nőszirmokat, a megtépázott ágyásokat, s amikor elrikkantja magát az első feketerigó, átszól a kerítésen a szomszédhoz :

- Még eshetne egy kicsit, a fáknak ez még nem elég.

Másnap az újságok a katasztrofális felhőszakadásról írnak, amely nagy károkat okozott főként avetésekben, de azt már nem írják meg, hogy kivált a liliomokban tett súlyos kárt, vagy hogy tönkretette a török mákot.

Bennünket, kertészeket mindig s mindenütt mellőznek.

Karel Čapek: A szenvedelmes kertész (1929), Mayer Judit fordítása

Június a kertben

Elkezdődött a június. Most már három ok is van, hogy köszöntsük.
Úgy néz ki, hogy elmúlt az esős időszak. Már két napja verőfényes, meleg idő van. A legfontosabb pedig az, hogy eljött az első tavaszi zöldségleves elkészítésének az ideje.

Tegnap leszedtük az első csapat termést a Rajnai törpéről. Ilyen esős idő után a törpe kifejezés nem teljesen helytálló, mivel közel 60 - 70 cm-es szára volt. Ez a fajta kifejtőborsók családjába tartozik, amit sok helyen cukorborsónak is neveznek. (A cukorborsó az, amelyik hüvelyének falán nem képződik kemény hártya, így csövesen is fogyasztható) A Rajnai fajtából mindig csak annyit szedjünk le, amennyit még aznap ki tudunk fejteni, mivel a leszedés után megkezdődik a keményítőkiválás, és megváltozik a szemek íze. Fagyasztás előtt kb 2 percre forró vízbe merítjük, kihűlés után zacskózva fagyasztható.

Amikor leszedtük az összes csövet,  a szárakat ne húzzuk ki gyökerestől a földből, mivel ezeken képződnek a nitrogéngumók, melyek a talaj tápanyagtartalmát javítják. A szalmáját komposztra tehetjük, esetleg állatokka megetethetjük fonnyasztás után. Én általában fűnyíróval vágom le, ami össze is garálja, így szóróm ki a felszínre. A kifejtett hüvelyeket is talajtakarónak használom fel.

A növényházban a Bernadett uborka lassan kinövi a fóliazsákot. Már vannak rajta apró termések most még két- három naponta kapja a vizet, de nemsokára megkívánja a napi öntözést.

A répából is lehet már vastagabb szálakat kiszedni. A karalábé sajnos lassan elfogy. A vöröshagyma főzőméretű lett. Az esőtől a nyári retkek szépen kikeltek, és a lehülés a padlizsánt sem vetette vissza, már virágzik.

Ne felejtsük el a növényvédelmet. Permetezzük a növényeket áztatott növényi levekkel, tejsavóval, hagyma és csalánlével. Párás idő esetén, vagy eső után egy kevés bordói levet is tehetünk a vízbe. A paradicsom kacsolásáról sem felejtkezzünk el, mert elsűrűsödik a bokor.

Így most az első terméseket leszedve irány a konyha, ahol egy tálba sűrítjük a június első ajándékát.

(Azóta megtörtént.:))

A hónapot pedig köszöntsük immár hagyományosan Čapek írásával:

Ha valamit használna vele, a kertész minden áldott nap térdre hullana, s ilyenformán imádkoznék: Uram,add, hogy mindennap essen, mondjuk, éjféltől hajnali háromig, de kérlek, csendes, meleg esőt szeretnék, hogy jól beszivárogjon a földbe. Úgy tedd, hogy ne essen a szurokszegfűre, ternyére, napvirágra, levendulára meg mindazokra a növényekre, amelyek - mint tudod, hisz végtelen a te bölcsességed - szárazságtűrő fajok. Ha akarod, felírom a nevüket egy cédulára.

Add, hogya napocska egész nap süssön, de ne mindenhová (például ne a gyöngyvesszőre, se a tárnicsra, se az istenfára, se a rododendronra), és ne is perzseljen. Add, hogy sok legyen a harmat, és kevés a szél, elég a giliszta,de ne legyen levéltetű és csiga, se lisztharmat.

Tedd meg, hogy hetente egyszer hígított trágyalé és galambtrágya hulljon alá az égből.

Ámen.

Mert ha nem tudnátok, az édenkertben így volt.KUlönben nem lett volna olyan buja ott a növényzet.

De ha már említettem a levéltetveket, hozzá kell még tennem, hogy épp a június a tetűirtás ideje. Van erre a célra mindenféle por, szer, tinktúra, kivonat, főzet és sok büdös készítmény, arzén, dohánylé meg kenőszappan és még sok egyéb méreg. Ezeket a kertész egymás után kipróbálja, mihelyt észreveszi, hogy a rózsáin aggasztóan szaporodnak a zöld színű, pufók levéltetvek.Ha az ember a felsorolt szereket kellő óvatossággal és kellő mértékben használja, megérheti, hogy a rózsatövei esetleg épségben túlélik a tetűirtást, leszámítva azt, hogy elperzselődnek a leveleik és bimbóik. Ami ugyanis a tetveket illeti, az irtás ideje alatt hihetetlenül elszaporodnak, úgy ellepik a rózsafák hajtásait, mint a sűrű hímzés. Akkor aztán - hangos utálkozás közepette - egyik hajtáson a másik után agyon lehet őket nyomni. Így kell tehát a tetveketirtani. A kertész azonban még később is, sokáig, csak úgy árasztja magából a dohánylé meg a kenőszappan átható szagát.

Bizonyára akadnak, akik tanulságos eszmefuttatásaim olvastán némi megbotránkozással mondják majd: hogyhogy minden ehetetlen giz-gazról beszél itt ez az ember, de egy szóval sem említi a sárgarépát, uborkát, karalábét,kelkáposztát, karfiolt, vöröshagymát, póréhagymát, hónapos retket, nem szól a zellerről, metélőhagymáról, petrezselyemről, sőt mi több, még a szép zöld fejes káposztáról sem?! Miféle kertész lehet, ha akár gőgből, akár tudatlanságból mellőzi a legszebbet, amit termeszteni lehet? Mint például itt ez a fejes saláta!

Erre a kifakadásra az a válaszom, hogy életem számos szakaszának egyikében magam is birtokoltam néhány ágyás hónapos retket, sárgarépát, kelkáposztát, fejes salátát és karalábét. Tettem ezt minden bizonnyal valamiféle romantikaszeretetből, a farmer illúzióját akarván magamnak megszerezni.

Aztán kiderült, hogy naponta el kell ropogtatnom százhúsz retket, minthogy a háznál már senki más nem volt hajlandó retket 'enni. A következő héten majd megfúltam a kelkáposztától, aztán a karalábéban tobzódhattam, s hozzá még fás is volt a nyomorult. Voltak hetek, amikor napjában háromszor kénytelen-kelletlen salátát ettem, hogy ne kelljen kidobni. Semmiképp sem szándékom, hogy a zöldségkertészek kedvét szegjem, de: amit termeltek, egyék meg. Ha arra kényszerítenének, hogy faljam fel a rózsáimat, vagy legeljem le a gyöngyvirágot, azt hiszem, mindjárt nem viseltetném irántuk akkora tisztelettel.

A kecskéből válhat kertész, de a kertészből nehezen lesz kecske, hogy letarolja és elropogtassa kertje terményeit.

Karel Čapek: A szenvedelmes kertész (1929), Mayer Judit fordítása

Május vége

Eső, eső, eső….


Van a mondás a májusi esőről. Az rendben is lenne, de az égig úgy látszik, nem hallatszik fel az a másik mondás, hogy jóból is megárt a sok. Egy biztos, már eső nem kellene, meleg viszont annál inkább.

Túl sokat nem tudok írni a kertből sem, mivel nem nagyon lehet kint dolgozni. Most friss képem sincs. Hétvégén le tudtam a füvet vágni, a mulcs ment a paradicsomok alá, hogy az esővel a gombák ne tudjanak felcsapódni a levelekre. A paradicsomokat kétnaponta át kell nézni, mert a kacsok jönnek elő rendesen. Már vannak apró paradicsomok is.

A szamócát még eddig elkerülték a betegségek, de meleg kellene rá. A borsót is féltem, le ne rothadjon a szára. Már szépen csövesedik mindkét fajta.

A zellert is kipalántáztam a zöldhagymák helyére. A zellert nem szabad mélyen ültetni, csak annyira, mint a palántanevelőben volt. Akár billeghet is egy kicsit. Nagyon jó védőnövénye a paradicsomnak, káposztának, uborkának. De, ha szép nagy gumókat akarunk, akkor csak magába kell ültetni. Azt vettem észre, hogy a védőnövényként ültetett zellernek szép nagy a lombja, de nem fejleszt nagy gumókat.
Szereti a jól trágyázott talajt. A zeller a mediterrán tengerpartokról származik, így itt hiányzik neki a só. Ezért, ha krumplit, tésztát főzünk, a levét osszuk el a zellereknek. Vagy csak egyszerűen egy locsoló vízbe tegyünk egy kanál sót. Így nem lepi meg a zeller rozsda, és jobban eláll a termés is.

Az üvegházban az uborka szépen fejlődik a fólia hengerben, már vannak rajta virágok is. Vetettem uborkát palántának is. Perezt, és Mohikánt. Ezek a borsó helyére mennek majd. A kép készítése óta, kikelt a Mohikán, és a másik is bujkál. A talaj tetejére kiszórt bazsalikom magjai kikeltek.

A május most nem volt olyan szép, mint szokott, Sajnálom, mert ez a hónap az egyik kedvencem. A sok virágot leverte az eső, és már gyanítható, hogy a gyümölcstermés sem lesz túl bőséges. Az állandó esőben, párában szaporodnak a gombák, és a tetvek is jól érzik magukat. Ahogy lehetséges, permetezzünk ezek ellen, a korábban ajánlott levekkel.

Végül köszönjünk el a májustól. Volt benne szép is, és egy idő után csak ez maradjon meg bennünk.

ÁLDOTT ESŐ

Úgy kell lennie, hogy mindnyájunkba szorult valami a gazdából, még ha csak egy muskátli vagy tengeri hagyma sem díszlik az ablakunkban. Mert amint egy álló hétig szakadatlan süt a nap, gondterhelten kezdjük az eget nézegetni. S ha ketten találkoznak, így kezdődik a beszélgetés:
- Kéne már egy kis eső - mondja az egyik városlakó.
- Bizony - feleli a másik. - Nemrég azt láttam,hogy a föld már cserepes az aszálytól ! -
- Én meg a napokban utaztam vonattal Kolínba - mondja az első -, s úgy láttam, szörnyű a szárazság.
- Kiadós eső kellene - sóhajtozik a másik.
- Legalább három napig eshetne - tódítja az első.
Közben azonban változatlanul tűz a nap, Prága már-már bűzlik a felhevült testektől, a villamosokban mélabúsan terjeng a pállott emberszag, mindenki ingerült, és egy cseppet sem barátságos.
- Azt hiszem, eső lesz - mondja egy agyonizzadt polgár.
- jó lenne - nyögi egy másik.
- Bárcsak legalább egy hétig esne! – fohászkodik az első. - A fűnek is jót tenne, meg amúgy is.
- Tűrhetetlen a szárazság - vélekedik a másik.
Közben a tikkasztó hőség tovább fokozódik, fülledt, vészterhes a levegő, a messzi égen viharfelhők kavarognak, de nem jut enyhüléshez se a föld, se az ember.


Hanem egy napon megzendül az ég, felhők tornyosulnak a láthatáron, süvöltve indul a vihar előszele, és sodorja magával az első vízcseppeket. Megered az eső: a sűrűn zuhogó cseppek egymást érik a kövezeten, a föld csaknem hangosan fohászkodik. Surrog a víz, dobol nak az esőcseppek a tetőkön, mossák, paskolják az ablaküveget, mint ezer apró ujj dörömbölnek az ereszcsatornában, kisebb-nagyobb erekben csörgedeznek a földön, és csobogva gyűlnek csillogó tócsákba. Az ember legszívesebben kiáltoz na örömében. Kidugja fejét az ablakon, hogy lehűljön az egek csatornáinak vizétől, fütyörészik, kurjongat, és szeretne mezítláb gázolni az utcákon hömpölygő, zavaros vad patakokban.


Áldott eső! Te gyógyító varázsszer! A lelkemet füröszd meg, a szívemet mosd meg csillogó hűs cseppjeidben ! Gonosszá tett már a hőség, gonosszá és restté, rest voltam és lomha; önző, érzéketlen, közönyös anyag; kiégtem az aszálytól, rosszkedv és nyomasztó érzések fojtogattak. Ujjongj, szomjas föld, fogadd be az ezüstösen cuppanó cseppek özönét, suhogva szállj, mindent tisztára mosó vízfátyol ! A napsugár semmilyen csodája fel nem ér az áldott eső varázsával. Fuss, zavaros, sáros víz, várnak a föld barázdái, itasd meg és lágyítsd meg rabtartónkat, a szomjas anyagot!
Mindnyájan fellélegeztünk: a fű is, én is, a föld is, mi, valamennyien; s így jó most nekünk.
A zuhogó zápor - mintegy varázsütésre - elállt.
A nedves föld felett opálos pára gomolyog, a bokrok sűrűjében megszólal a feketerigó, és bolondul rikoltozik, magunk is szívesen rikoltoznánk, de egyelőre csak kimegyünk hajadonfőtt a ház elé, hogy beszívjuk 'a föld, a levegő üde, kristálytiszta illatát. jó kis eső volt, mondjuk magunkban. Jó bizony, tesszük hozzá, de azért még eshetne egy sort.


Eshetne, igen, feleljük magunkban, de már ez is aranyat ér. Fél óra múlva újra elered az eső. Ezúttal hosszú, cérnavékony sugarakban permetez; igazi csendes, áldott eső: szép lassan és a messze környéken mindenütt hull az áldás. Ez már nem vadul lezúduló felhőszakadás, az apró sűrű cseppek halkan zizegnek a levegőben. Belőled, csendes esőcske, egyetlen csepp sem vész kárba! De már oszladoznak is a felhők, a vékonyka esőfüggönyt áttörik a nap sugarai, az eső egyre gyengül, majd eláll. A föld nyirkos, meleg párát lehel.


Ez igen! Igazi jó kis májusi eső volt, örvendezünk, most aztán üde zöld lesz minden. No még egypár cseppet, mondjuk biztatásul, s aztán már elég is lesz.
A nap teljes' erejéből tűz a földre, a nedves rögből fülledt pára száll fel, nehéz és fojtó a levegő, mint a növényházban. Újabb zivatar vonul fel az égbolt egy távoli zugából, nyirkos forróság szorítja a torkunkat, néhány kövér esőcsepp már koppan is a földön, más tájak felől nyargalva érkezik az eső hűvösségét hozó fergeteg. Az ember lankadtan bágyadozik a nyirkos levegőben, mint valami langyos fürdőben. Beszívja a vízcseppeket, belegázol a patakokban csordogáló vízbe, nézi, ahogy fehér és szürkés páracsomók gomolyognak, tömörülnek az égen, mintha az egész világ melegen és lágyan, mindenestül bele akarna olvadni az áldott májusi esőbe.


Eshetne még egy kicsit, mondogatjuk, mert a májusi eső valóban aranyat ér.

(Karel Čapek: A szenvedelmes kertész (1929), Mayer Judit fordítása

Május van

Május van a kertben is.

"Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél."

Április végén néhány napig távol voltam, így nem tudtam elköszönni az áprilistól. Remélem nem haragszik meg ezért rám. Ebben az évben nagyon jó volt, Nem szeszélyeskedett, volt meleg, volt nedves, megfelelő volt a sarjadó növények számára. Így utólag már nem érdemes hosszabban nála időzni, mert itt toporog a küszöbön a május, minden tavaszi hónapok legszebbike, a kiteljesedés, a szépség hónapja. Az új vendéget kell beengednünk, s nem a távozó lépteit figyelni.

Köszöntsük a májust, a munkát Čapek írásával:

Ünnep



... Ám én készakarva nem a munka ünnepét akarom megénekelni, hanem a magamét. S ha épp nem lesz eső, minden bizonnyal a kertben guggolva fogok ünnepelni, mondván: "Várj csak, szórok ide alád egy kis tőzeget, s itt ezt a hajtásodat levágom. Szeretnél egy kicsit mélyebben ülni a földben, nemde?" A pázsitviola azt feleli, hogy szeretne, s erre mélyebbre ültetem. Mert ez itt az én földem, az én vérrel, verejtékkel öntözött földem, s ez szó szerint értendő, mivel ahányszor az ember levág egy vesszőt vagy hajtást, csaknem mindig megvágja az ujját is, amely voltaképpen szintén afféle vessző vagy hajtás. Akinek kertje van, óhatatlanul tulajdonossá válik: kertjében nem ilyen vagy olyan rózsa nyílik, hanem az ő rózsája, nem azt látja és állapítja meg, hogy már virágzik a cseresznye, hanem hogy az ő cseresznyefája virágzik. Akiből tulajdonos lett, bizonyos közösségre lép felebarátaival például az időjárás dolgában; erről a témáról szólva ezt mondja:


"Elegünk van már az esőből", vagy: "jó kis esőt kaptunk".


Azonkívül egy nem kevésbé erős elkülönülés mutatkozik rajta. Megállapítja, hogy a szomszéd fái az ő fáihoz képest csak holmi piszkafák és kócos seprűk, vagy úgy találja, hogy a birsalma mennyivel szebben tenyésznék az ő kertjében, mint a szomszédéban és így tovább. Igaz tehát a tétel, hogya tulajdon létrehoz bizonyos kollektív érdekeket, például, ami az időjárást illeti, de az is igaz, hogy egyúttal igen-igen erős, sőt önző vállalkozói és birtoklási ösztönöket is táplál. Nem kétséges, hogy az ember bátran síkra száll a maga igazáért, de még nagyobb készséggel, még vadabb elszántsággal hajlandó síkra szállni a kertjéért. Akinek néhány négyszögölnyi földje van, s azon valamit termeszt, az valóban többé-kevésbé konzervatív lénnyé válik, mert több ezer éves természeti törvényeknek van kiszolgáltatva. Mert mondjon bárki bármit, semmi sem rövidíti meg a csírázás idejét, és nincs hatalom, amely május előtt virágzásra bírná az orgonát. így hát az ember szépen észhez tér, s aláveti magát a törvényeknek, szokásoknak.


Téged most, kedves Campanula alpina, mélyebbre ültetlek. Munka! Igen, munkának lehet nevezni ezt is, hogy itt piszmogok a földdel, mert hiszen, istenemre, közben erőltetem a hátam meg a térdem. De nem a munka itt a fontos, hanem a harangvirág! Nem azért dolgozom, mert a munka jó, a munka nemesít, vagy mert egészséges, hanem azért, hogya harangvirág szépen virítson, a kőtörőfű pedig dús párnává duzzadjon.


Ha valamit ünnepelni óhajtanánk, nem a munkánkat, hanem a harangvirágot vagy a kőtörőfüvet kellene ünnepelnünk, mert őértük dolgozunk. S ha nem cikket, könyvet írnánk, hanem a szövőszék vagy az esztergapad mellett görnyedeznénk, nem azért végeznénk a munkánkat, mert munka, hanem azért, mert füstölt húst kapunk érte borsófőzelékkel, vagy azért, mert van egy sereg gyerekünk, és mert élni akarunk. Ezért ma a füstölt húst és a borsófőzeléket, a gyerekeket meg az életet kellene ünnepelnünk, mindazt, amit a munkánkért vásárolunk, amiért a munkánkkal fizetünk. Vagy pedig azt kellene ünnepelnünk, amit a munkánkkal létrehoztunk.


Az útépítők ne csak a munkájukat dicsőítsék, hanem az országutakat, amelyek az ő kezük nyomán lettek, s a szövőmunkások a munka ünnepén elsősorban azt a sok-sok kilométernyi vásznat és kanavászt ünnepeljék, amit megszőttek a gépeken. Mindig így mondják:


a munka ünnepe, s nem így: a teljesítmény, a végzett munka ünnepe! Márpedig az ember inkább arra lehetne büszke, ami kikerült a keze alól, mint arra, hogy egyáltalán dolgozott.


Megkérdeztem valakit, aki annak idején látogatóban járt Tolsztojnál, milyen volt az a híres Tolsztoj varrta csizma. Az illető azt mondta, hogy bizony szerfelett silány. Ha az ember dolgozik, azért dolgozzék, hogy örömét lelje a munkában, vagy azért, mert érti a dolgát, vagy azért, hogy megéljen. Mert ha valaki elvből varr csizmát, elvből és erényességből dolgozik, az olyan munkát végez, ami sokat nem érhet.


Azt a napot szeretném megérni, amikor a munka ünnepe az emberi ,ügyességnek, a munka mesterfogásainak ünnepe lesz, amikor azokat dicsérik majd, akik tudják, hol fogják meg a dolog végét. Ha ma a világ leghozzáértőbb, legtalpraesettebb embereit ünnepelnénk, akkor különösen vidám napunk volna, igazi ünnep, olyan, mint a búcsú napja, minden derék, jóravaló ember ünnepe ...


Úgy ám, csakhogy a munka ünnepe komor és szigorú nap. De te ezzel ne törődj, tavaszi floxom kicsiny virága, te csak tárd ki szépen első rózsás kelyhedet!

(Karel Čapek: A szenvedelmes kertész (1929), Mayer Judit fordítása)