2010. május 6., csütörtök

Levéltetvek ellen növényi levekkel

Levéltetvek, kártevők elleni harc növényi levekkel


Úgy látom itt az ideje, hogy harcba szálljunk a levéltetvekkel. Minap láttam, hogy a rózsák hajtásvégeit tömegesen ellepték. A kedvezőtlen környezeti hatások segítik a levéltetvek elterjedését. Ahol számukra kedvező körülményeket (gyenge növény, fényhiány, nedves idő) találnak, kolóniákat hoznak létre. Ráadásul ezek még vándorolnak is, újabb telepeket alapítva. A legtöbb növényen előfordulnak, áttelelnek, ha megfelelő gazdanövényük van. Szívogatják a növények nedveit, ezáltal gyengítik azt, mézharmatot választanak ki, amikben penészgombák telepednek meg. Ha nem védekezünk, és kevés a természetes ellenségük, robbanás szerűen elszaporodhatnak. Ezért kell védeni a katicákat és lárváikat, fülbemászókat.
Amikor elkezdődik a védekezési szezon, nálam egy kisebb hordóban mndíg áznak a növényi levek. Ebbe kerülnek a kitépett csalánhajtások, a felszedett zöldhagyma szára, héja, fokhagyma szára és héja, a cékla levelei, nadálytő levelei, egyéb lenyírt gyógynövények szára, levele (zsálya, kamilla, kakukkfű). Ebben az edényben ezek folyamatosan erjednek legalább három hétig.
 Ahogy fogy a lé, újra felöntöm, a növényi alkotókat pótolom. Ezt elsősorban trágyaléként lehet a növények gyökeréhez kilocsolni, de mivel ez tömény lé, hígítani kell. Én 10*20 szoros hígítással használom. Ennek lének eléggé ”riasztó” illata van, így pár marék kőport lehet a lébe dobni.
Ez az ázalék erősíti a növényeket, növekedés serkentő hatású, a hagyma, fokhagyma gombaölő hatású.

Pont ez a riasztó hatás érvényesül permetezés esetén, amikor a növények leveleire fújjuk ki, azért, hogy elfedje a növény eredeti illatanyagait, ezáltal megtévessze az állati kártevőket. Permetezésre 10 szeres hígításban használom. 1 liter lé, 10 liter vízhez.

Permetezés esetén a szaglefedő hatáson kívül jól hasznosulnak a kiázott növényekben található ásványi anyagok, és egyébhatóanyagok. A csalánnak jelentős vastartalma van, ezért kezelhetjük a vashiányos növényeket vele. Különösen hatásos a klorózisban szenvedõ málnák, gyümölcsfák, zöldségek és dísznövények esetében. Ha rendszeresen locsoljuk a tövüket hígított csalánlével, a lombozatuk szép zöld lesz, a sárga levélzet eltűnik. A nadálytő jelentős kálium forrás. A cékla levelei sok nitrogént tartalmaznak.
Az allja, a sűrűje végül mehet a komposztra, és kezdhetjük az újabb adagot.
Permetezéshez le kell szűrni a megfelelő mennyiségű levet, és hígítani tízszeresére. A növényeket alaposan fújjuk le ezzel a kotyvalékkal.  Sikeresen alkalmazhatjuk a kertben a levéltetvek, takácsatkák, káposztalepke hernyója, burgonyabogár ellen (ez utóbbi ellen hatásosnak bizonyult az ellenségként nyilvántartott parlagfű leve is)
A tetvek észlelésekor, ha nincs kész levünk, gyorsan akcióba kell lépni, mivel nincs idő heteket várni.
Ekkor elég egy nap felkészülés. A csalánból jó két három marékkal tépünk, ezt egy vödörbe beletesszük ázni egy napig. Kenőszappant áztatunk be, ugyanebben a vízben. A kenőszappant káliszappan néven is árusítják, általában festő, és háztartási üzletekben. 1 Kg 2-300 Ft körül van, ez 1-2 évig elég. Ebből 10 liter vízhez, egy jó diónyi adagot áztatunk be. A kenőszappan lúgos kémhatású, és a tetvek kitinvázát oldja, támadja meg. Így pusztítja el azokat. A beáztatott csalánlét és szappanlét hígítás nélkül permetezzük ki. Ha nincs kenőszappan, a boltokban kapható háziszappan is ugyanilyen hatású. Egyéb szappan, és más készítményeket nem szabad használni, ezek ugyanis vegyileg más összetevőkből állnak, és károsíthatják a növényeket.

Ez a módszer nálam már egyszeri alkalommal is jelentősen lecsökkentette a levéltetvek mennyiségét, kb 20 százalékra. Azt azonban ne feledjük,hogy ezek a levek nem mérgek. Totális hatást ne várjunk tőlük. Ezért a fertőzés nagyságától függően másnap, esetleg harmadnap meg kell ismételni a permetezést. Ebből látszik, hogy a biokertész nem hogy nem permetez, hanem néha többet, mint az átlag kertész. (de nem eszik mérget)

7 megjegyzés:

  1. Hú, ez most nagyon jól jött nekem, nálünk is megjelentek a tetvek a bodzabokron.

    VálaszTörlés
  2. Iri: Szivesen:)

    Kékmadár:
    A bodzán megjelent, vastag fekete tetűréteget először jobb megpróbálni slaggal, erős vízsugárral leveretni. Az a leg "bióbb" védekezés.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon nagyon köszi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Iszonyúan tetszik a hozzáállásod, és sok a jó infó! Hálásan köszönöm, csak így tovább, követni fogom az irományaid.

    Köszönöm

    VálaszTörlés
  4. Tetvek ellen megelőzés:
    fák törzsét körberagasztózom FitoTac-kal. Hangya nem tud felmenni, nem viszi fel a tetvet. Nekünk ez már több éve bevállt módszer. Lényeg, jól körülnézni, hogy máshol se juthasson fel a hangya, pl. másik fáról/bokorról.

    Néhány hetente ismételni kell.

    VálaszTörlés
  5. Jó ötlet ez a ragasztó. Különböző ragacsokat már hallottam (zsírok, enyvek). Köszi!

    VálaszTörlés
  6. Hangyák ellen a fehér ürömöt szoktam használni. Igaz nagyon szeretik a tetvek váladékát, ezért is gondozzák őket, átviszik őket más növényekre is, ezért ha egy beteg növényről viszi át egy egészségesre, akkor viszont a betegség is megy a tetűvel együtt.

    VálaszTörlés