2014. február 14., péntek

Az első vetés

Ki a szabadba!


A tél visszavonultával lehetőséget teremtett, hogy egyes nagyon korai, hidegtűrő növényeket el lehet vetni szabadba.

Mindjárt ilyen elsőnek a spenót. Korán vethető, hamar kicsírázik és kikel. Szinte az első zöldfőzelék a szezonban. Elég neki egy sekély barázda, beleszórni a magot, takarni, és ennyi.

A következő a zöldborsó.
A földem annyira jó porhanyós és laza volt, hogy csak kissé fellazítottam gereblyével, barázdát húztam és lehetett szórni a magokat. Kötött talajon mélyebbre, laza, homokos talajon sekélyebben érdemes vetni. Nekem takarás után kb 5 cm. Egyre nagyon kell vigyázni. Egyetlen szem ne maradjon takaratlanul, vagy túl sekélyen, hogy egy eső lemossa a talajt róla, mert a madarak, főleg a galambok képesek utána az egész soron megindulva, "betakarítani" a szemeket. 3-4 fok körül már csírázik a mag és akár -5 fokot is képes átvészelni.

Mi kedveljük a Rajnai törpe fajtát. Nagyon korai, nem túl magas bokrú, kifejtő borsó fajta. 

A kifejtőborsók jellemzője, hogy magjuk éretten sima, nem töppedt. Ezek általában rövid tenyészidejűek. Majd két-három hét múlva még vetek, mert a hátrányuk annyi, hogy amikor érik, szedni kell az egészet, mert túléretten a cukor keményítővé válik bennük és kevésbé élvezetes, lisztes lesz.
Jobbra fönn a Rajnai, alul a Kevedon csodája


A ZKI ezt írja róla:
Korai érésű kifejtő, a mostohább viszonyokat is jól tűrő fajta.
A növény magassága 35–40 cm. Hüvelyei 7–8 cm-esek, melyekben 9 sötétzöld szem fejlődik.
Igen korai és szakaszos vetésre is kiválóan alkalmas.
Friss fogyasztásra és feldolgozásra egyaránt ajánljuk.
A tasak tartalma: 500g.

 altaltaltalt
Idő:febr vége-márc.15x5cm 
jún.
Hőmérséklet:6-8 o  
Vetésmélység:5-7cm 

Én sorba vetem. A sorok egymástól 40-50 cm-re vannak, a szemeket a sorba szórom bele kb. 2 cm-re. inkább sűrűbbre vetek, mert valamennyi mag befullad, kieszi valami, és inkább több legyen, mint ritka.

A velőborsók hosszabb tenyészidejűek: magjuk felülete ráncos, töppedt. Hosszabb tenyészidejűek.  A cukorborsóknak az a jellegzetességük, hogy a hüvelyük is ehető, nem szálkás. 

Lehet már kísérletezni retek vetésével is, annyi a veszély, ha hideg éri, magszárba megy, nem nevel gumót. Ugyanez a gond a karalábéval, így én még ezekkel várok. Fóliában, növényházban meg lehet próbálni.

Különböző fórumokon sokan szinte versengenek azon, hogy a paprika és paradicsom palántának való magokat ki, mikor vetette már el, mekkora már a növény. Nekem erről az a véleményem, hogy még korai. Ezek a palánták egy idő után elvénülnek, megnyurgulnak, kevés lesz nekik a talaj. Jönnek a betegségek Nincs semmi értelme. Korai paradicsomot, amit április közepe táján teszünk ki, február végén, a későbbieket a paprikával március elején kell elvetni palántának.

Arról, hogy mit, mikor érdemes vetni, itt írtam.
A paprika és paradicsom vetéséről itt írtam.


Aktuális:

Vetés szabadba: 
  • Korai borsó.
  • Spenót.
  • Saláta. 
  • Esetleg retek. 
  • Zöldhagyma dugdosása.

Palántanevelő: 
  • Zeller még vethető. 
  • Karalábék, korai kel palántanevelése kezdhető. 
  • Salátát is lehet palántázni, de én inkább kint vetem és szétültetem.

Úgy látom, nem volt rossz ötlet "könyvesíteni" a blogot. Eddig közel négyszázan töltötték le. Remélem mindenki hasznosan tudja forgatni.

2014. február 3., hétfő

A cikkek letölthető gyűjteménye.


Olvasd a Blogot internet nélkül!

Ahogyan telnek az évek, úgy gyűltek össze az írások, képek. Arra gondoltam, hogy biztosan jó lenne ezeket akkor is olvasni, ha valaki nincs internet közelben.
Összegyűjtöttem egy kötetbe a cikkeket, a hozzájuk tartozó megjegyzésekkel együtt és egy pdf fájl formátumban elmentettem. A tartalomjegyzékben az oldalszámra kattintva a keresett részre ugrik. ha van internet elérés, akkor a kötetben lévő linkek és képek megnyithatók. Vigyázat, így mindenestől kicsit több, mint 400 oldal lett:)

Innen tölthető le: Mediafire:

Konyhakert-természetesen 2010-2014.pdf - 28 MB

A Scribd megosztóról pedig innen:

Konyhakert-természetesen 2010-2014.pdf - 28 MB

Remélem mindenki örömmel veszi elő a régebbi írásokat is, főleg a kerti szezon kezdete előtt. Jó olvasást és hasznos ötletelést kívánok mindenkinek.


Közben kaptam egy kedves felkérést egy ismerkedős játékra, amit köszönök. Pont erről írtam az előszóban, amit ide másolok, és 4 éve írtam le itt egy hasonló játék során:

Az az egyik legnehezebb, hogy írjak magamról. Itt túl sok dolog nem derült még ki, hiszen itt nem én vagyok a fontos, hanem a kert, a növények. Szeretem a növényeket. A növények, -ezen most csak a kertben lévőkre gondolok, - tőlem függenek. Nekem kell róluk gondoskodnom, hiszen én hívtam őket életre, így nekem kell az életfeltételeket biztosítani számukra. Ők cserében a szépségükkel viszonozzák ezt, no meg, a termésükkel. Kár tagadni, hogy ebben van egy kicsit önzés is, mert valljuk be, ez a fő cél. Hogy megegyük őket. Ha belegondolok, egy tavaszi zöldséges zöldborsólevesben benne van az egész tavasz illata. Kell ennél több? 

Azért ne haragudjatok meg, hogy nem küldöm tovább, hiszen talán nem is tudnék olyan hét másik ismerőst, akit rendszeresen olvasok, vagy már ne kérték volna fel. Így azért remélem nem lesz harag.

Üdv:

2014. január 31., péntek

Fajtajegyzék 2014

Fajtajegyzék 2014

Megérkezett a sokak által várt tél. A kertet jótékony hópaplan takarja, alattuk a kintlévő magok melegről és napról álmodnak. A kertész a meleg szobában tervezgeti, hogy miket fog vetni ebben az évben. Az asztalt magos zacskók fedik, és különböző katalógusokat lapozgat.

Itt kell megállni egy kicsit. Gondoljuk meg jól, hogy mit és mennyit akarunk termelni. Nincs értelme génbankot létesíteni, inkább kevesebb fajtát termesszünk, de azokat tudjuk gondozni.

Ha sokféle növényfajtát termesztünk, ezeknek a magját már nem nagyon tudjuk úgysem felhasználni, mert a sokféleség miatt nem lesznek fajtaazonos magjaink. A szél, és a rovarok keresztbe porozzák őket. Ha pedig hibrid (F1 jelölés) vetőmagot vásárolunk, ebből szintén nem lesz fajtaazonos termés a következő évben mert ezek már keresztezéssel vannak előállítva.

Vannak olyan kedvenc növényfajtáim, melyeket szívesen termesztek minden évben. Van néhány olyan is, melyet kíváncsiságból, kísérletképpen próbálok ki. Aztán eldől, hogy marad-e, vagy nem.

A 2014 évben ezeket tervezem.


Paprikák:
  • Zöldek: Állandók a Rapires (F1), Rekord. 
  • Szeretem a Dunát is, de még nem tudtam magot venni.
  • Fehérek: Keszthelyi fehér, (kúpos, kemény húsú, kiválóan savanyítható) Pelso (csípős), Faludi (zöldes, csípős). Start, Senator,  Bogyiszlói.
  • Csemegék. Kapia, keceli, Kocsolai.
  • Ezeken kívül cseresznye és ceruza típusú erősek lesznek.
  • Tervezek valamennyi fűszerpaprikát is. Palotás F1.

Paradicsom:
  • San Marzano Vesuvio, 
  • Lugas F1, 
  • Korall, 
  • Black Prince, 
  • Erdélyi óriás, 
  • Ribizli, 
  • Principe Borghese,
  • Kipróbálok egy brazil óriás fajtát is.
Cukkinik: Nero di Milano, Black Beauty, Stiato di Napoli, Tondo Chierro di Nizza, Sárga.

Uborkák. Ritmo F1, palermo (kígyó) Perez.

Sárgarépa: Danvers (130-150 napos), Nantes2 (80-95 napos) Rekord (160-180 napos)

Petrezselyem: Félhosszú, Hanacka, Levélpetrezselyem.

Zeller: Alabástrom.

Zöldborsó: Rajnai törpe.

Cékla: Rubin, bíborgömb, Alstar F1.

Hagymák: 
Pórék, vörös és fokhagymák.
Hagymából kipróbálom ebben az évben a kibédi piroshagymát, amire nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz nálam. Ez egy kellemesen édes, belül fehéres, kívül lila színű hagyma, amit az erdélyi Kibéd községben termesztenek, és palántázással szaporítják.

Tervben van még valamennyi csemegekukorica és az elmaradhatatlan fűszernövények is.
Aztán mindig előfordul valami terven felüli növény.

Aktuális:

Január végén el lehet vetni a zellert. A zeller magjai nehezen és soká csíráznak ki. A palánták nevelése sok időt vesz igénybe, mire májusban ki lehet ültetni, így időben el kell kezdeni az előnevelését. Egy ládába vessük el a magokat. Kevés homokkal kevert palántaföldbe szoktam elvetni, amit előzőleg beöntözök. A magokat a talaj felszínére ritkásan elszórom, mert nem szoktam áttűzdelni őket. Ezután vékonyan lefedem a magokat és újra megöntözöm a felszínét is. Ezután, csak arra kell figyelni, hogy a felszín ne száradjon ki. Erre jó eszköz egy kis kézi virágfújó.



Bármennyire is szeretnénk, a paprika és paradicsom magokat még palántának sem szabad elvetni ilyenkor, hacsak nincs fűthető növényházunk. A fóliás és főleg a tavaszi kiültetésre még korai. Én csak március első hetében szoktam elkezdeni a vetést. Ha most kezdjük a palántanevelést, addig azok elvénülnek, megnyúlnak. Nincs értelme, tehát türelem!

Végül itt köszönöm meg KamillaMamilla  sok, értékes hozzászólását. Remélem ír többször is megjegyzéseket a cikkekhez, mert sok jó ötlete van.