A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fajtajegyzék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fajtajegyzék. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 31., péntek

Fajtajegyzék 2014

Fajtajegyzék 2014

Megérkezett a sokak által várt tél. A kertet jótékony hópaplan takarja, alattuk a kintlévő magok melegről és napról álmodnak. A kertész a meleg szobában tervezgeti, hogy miket fog vetni ebben az évben. Az asztalt magos zacskók fedik, és különböző katalógusokat lapozgat.

Itt kell megállni egy kicsit. Gondoljuk meg jól, hogy mit és mennyit akarunk termelni. Nincs értelme génbankot létesíteni, inkább kevesebb fajtát termesszünk, de azokat tudjuk gondozni.

Ha sokféle növényfajtát termesztünk, ezeknek a magját már nem nagyon tudjuk úgysem felhasználni, mert a sokféleség miatt nem lesznek fajtaazonos magjaink. A szél, és a rovarok keresztbe porozzák őket. Ha pedig hibrid (F1 jelölés) vetőmagot vásárolunk, ebből szintén nem lesz fajtaazonos termés a következő évben mert ezek már keresztezéssel vannak előállítva.

Vannak olyan kedvenc növényfajtáim, melyeket szívesen termesztek minden évben. Van néhány olyan is, melyet kíváncsiságból, kísérletképpen próbálok ki. Aztán eldől, hogy marad-e, vagy nem.

A 2014 évben ezeket tervezem.


Paprikák:
  • Zöldek: Állandók a Rapires (F1), Rekord. 
  • Szeretem a Dunát is, de még nem tudtam magot venni.
  • Fehérek: Keszthelyi fehér, (kúpos, kemény húsú, kiválóan savanyítható) Pelso (csípős), Faludi (zöldes, csípős). Start, Senator,  Bogyiszlói.
  • Csemegék. Kapia, keceli, Kocsolai.
  • Ezeken kívül cseresznye és ceruza típusú erősek lesznek.
  • Tervezek valamennyi fűszerpaprikát is. Palotás F1.

Paradicsom:
  • San Marzano Vesuvio, 
  • Lugas F1, 
  • Korall, 
  • Black Prince, 
  • Erdélyi óriás, 
  • Ribizli, 
  • Principe Borghese,
  • Kipróbálok egy brazil óriás fajtát is.
Cukkinik: Nero di Milano, Black Beauty, Stiato di Napoli, Tondo Chierro di Nizza, Sárga.

Uborkák. Ritmo F1, palermo (kígyó) Perez.

Sárgarépa: Danvers (130-150 napos), Nantes2 (80-95 napos) Rekord (160-180 napos)

Petrezselyem: Félhosszú, Hanacka, Levélpetrezselyem.

Zeller: Alabástrom.

Zöldborsó: Rajnai törpe.

Cékla: Rubin, bíborgömb, Alstar F1.

Hagymák: 
Pórék, vörös és fokhagymák.
Hagymából kipróbálom ebben az évben a kibédi piroshagymát, amire nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz nálam. Ez egy kellemesen édes, belül fehéres, kívül lila színű hagyma, amit az erdélyi Kibéd községben termesztenek, és palántázással szaporítják.

Tervben van még valamennyi csemegekukorica és az elmaradhatatlan fűszernövények is.
Aztán mindig előfordul valami terven felüli növény.

Aktuális:

Január végén el lehet vetni a zellert. A zeller magjai nehezen és soká csíráznak ki. A palánták nevelése sok időt vesz igénybe, mire májusban ki lehet ültetni, így időben el kell kezdeni az előnevelését. Egy ládába vessük el a magokat. Kevés homokkal kevert palántaföldbe szoktam elvetni, amit előzőleg beöntözök. A magokat a talaj felszínére ritkásan elszórom, mert nem szoktam áttűzdelni őket. Ezután vékonyan lefedem a magokat és újra megöntözöm a felszínét is. Ezután, csak arra kell figyelni, hogy a felszín ne száradjon ki. Erre jó eszköz egy kis kézi virágfújó.



Bármennyire is szeretnénk, a paprika és paradicsom magokat még palántának sem szabad elvetni ilyenkor, hacsak nincs fűthető növényházunk. A fóliás és főleg a tavaszi kiültetésre még korai. Én csak március első hetében szoktam elkezdeni a vetést. Ha most kezdjük a palántanevelést, addig azok elvénülnek, megnyúlnak. Nincs értelme, tehát türelem!

Végül itt köszönöm meg KamillaMamilla  sok, értékes hozzászólását. Remélem ír többször is megjegyzéseket a cikkekhez, mert sok jó ötlete van.

2013. április 7., vasárnap

Növényszaporítás saját magról.

El lehet-e vetni a boltban vásárolt zöldség magját?

Fórumokon gyakori kérdésként merül fel, hogy a boltban, piacon vásárolt paprika, paradicsom, vagy egyéb ízletes, tetszetős termés magját el lehet-e vetni. Mint minden magot, ezeket is el lehet vetni természetesen. Aztán jön a csalódás, hogy sokszor az elvetett magból kikelt növényeken lévő termés sem ízben, sem kinézetben nem hasonlít arra, amit szerettünk volna. Nézzük, mi ennek az oka.
A boltokban, piacokon vásárolt termések eleve nem biológiai, hanem fogyasztási érettségben vannak. Így ezek magja nem használható vetésre, mert nincs beérve, az eltárolhatóság miatt éretlenül szedik le. A paradicsomok esetében még esetleg lehet próbálkozni, de a paprikák nagy része biológiai érettségben piros színűek.

A vetőmagtermelés során igyekeznek új tulajdonságú fajták előállításával a fogyasztói igények legteljesebb körű kielégítésére törekedni. Az így kikísérletezett növények keresztezéssel vannak előállítva, így hibridek, amik az anya és apa növény megfelelő tulajdonságát hordozzák.

Hibridek magját nem lehet tovább szaporítani. Kikel, de nem fajta azonos. A termés nem lesz azonos az előző évben szedett terméssel. A vetőmag csomagoláson a jelzésük F1. Ezek magjának meghagyása és elvetése után kikelő növény nagy valószínűséggel vagy az anya, vagy az apa növényre üt vissza.

A piacon, boltban vásárolt termések esetében legtöbbször a fajta nevét sem lehet tudni. Ha lehet tudni, akkor már a neten hamar utána lehet járni, hogy ez hibrid, vagy konstans fajta-e.
Elsősorban piacokon, kistermelőktől vásárolt termések lehetnek konstans, tájfajták, de ekkor is meg kell kérdezni a nevét. Még így is lehet meglepetés, mint ahogyan én jártam Erdélyben egy szép paradicsomnál. megkérdezve, hogy milyen fajta, azt a választ kaptam, hogy holland hibrid fajtát termesztenek J
  
A konstansok azok nem hibridek. Neten az angol nyelvterületen  heirloom néven lehet megtalálni. Ezeket nálunk régi, tájfajtáknak nevezik, vagy azok szelektációjával előállított, államilag elismert fajtaként hozzák forgalomba. Pl: cecei, hatvani, kecskeszarv, elefántormány, kecskeméti fehér, bogyiszlói, bikaszarv stb. De ez más növényekre is vonatkozik: paradicsom, retek, répa stb....
Ezekből fogott magok fajtaazonos termést hoznak, keresztbeporzás is ritka. Nálam eltérő fajták vannak egymás mellett, de nincs  keresztezés, hacsak nem a következő generációban. Akkor történhet "elfajzás", ha virágzási időpontban többfajta növény virágzik közel egymáshoz, egy időpontban.
Viszont a  paradicsom önbeporzó növény, és az idegen beporzás veszélye nálunk néhány ezreléktől 1%-ig terjedhet, a vonatkozó szabvány 4 m-es fajtaválasztó utakat ír elő. Az izolációs távolságot illetően eltérőek a vélemények. A paprikánál nagyobb a keresztbeporzás veszélye.
Néhány paprika fajta:

Ahol F1 jelölés van, az hibrid!

Fehér:
Fehérözön Synthetic
Suptol
Tizenegyes
Táltos Synthetic
Hosszú Táltos
Albaregia
T–52
Hó F1
C 1–39 F1
HRF F1
Syn Cecei
Rezisztens Keszthelyi
B–420 F1 (bolcky)
B–56 (blocky)
Blondy F1 (blocky)
Savó F1
Hungarian Wonder (bl)
Karmen
Javított Bogyiszlói

Paradicsom alakú pritaminok:
Paradicsom-alakú zöld Szentesi
Paradicsom-alakú zöld Pallagi
Greygo
Pritavit F1

Zöldpaprikák:
Novator F1
Novares F1
Radipus F1
Rapires F1
Kovácsházi
Keceli I F1
Hatvani
Szentesi kosszarvú
Duna F1
Elefánt-ormány

Édesalma, Alma,

Néhány hazai paprika fajta részletes ismertetőjét innen lehet letölteni.

A termesztéssel együtt ismertetve a hazai fajták innen tölthetők le:

Csak példának néhány fajta ismertetője a letöltésekből:
Tizenegyes (Államilag minősített fajta, 1986)
Származása: ÉT 399-es (feltehetően mutáns) törzsből szelekcióval állították elő. Fajtafenntartó a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Budatétényi Osztálya.Morfológiai jellemzése: alacsony, determinált növekedésű. Levelei sötétzöld színűek, a többi fehér bogyójú fajtától jól elkülöníthető. Virágai csokrosan fejlőd­nek. Bogyói megnyúlt kúp alakúak, fehér színűek, nem csípősek, csüngő állásúak. Bogyói közt előfordulhat horpadt, kismértékben csőrösödésre hajlamos. TMV-rezisztens, takácsatka-toleráns fajta. Gazdasági értéke: jó termőképességű, rövid tenyészidejű fajtajelölt. Dohány­mozaik vírussal szemben rezisztens.Termesztési javaslat: kizárólag haj tatásra, elsősorban fólia alatti termesztésre javasolható. Vízigényes, folyamatos és egyenletes tápanyagellátást igényel.
Fehérözön (Államilag minősített fajta, 1981) Származása: Keyston R. G. Csokros felálló II., 11 C/D törzsekből keresztezéssel előállított fajta. Fajfenntartó a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Kecskemét, Kutató Állomás Újmajor, Budatétényi Osztálya.Morfológiai jellemzése: alacsony (25-30 cm), determinált növekedésű. A rövid elágazások virág-, illetve terméscsokorban végződnek. Szára szilárd, rövid internó­diumokkal. Levele világoszöld színű, széles csüngő állású. Virágai fehérek, csokrosan felállóak. Bogyói szabályosan nyújtott kúp alakúak, 10-12 cm hosszúak, vállátmérőjük 6-7 cm, húsvastagságuk 5-6 mm. Bogyóátlagtömege 55-60 g. Színe sárgásfehér. Csípősségtől mentes. (30. ábra).Gazdasági értéke: jelentősen megelőzi a köztermesztésben levő tölteni való paprikák terméseredményeit. Igen bőtermőfajta. Bogyói darabosak, jó minőségű­ek. Determinált növekedése ellenére gyorsan regenerálódik, így termésképzése viszonylag folyamatos. Konstansfajta.Termesztési javaslat: igen értékes hajtatási és szabadföldi fajta. Termesztése biztonságos fényszegény időszakokban is. Őszi és téli hajtatásra egyaránt alkal­mas. TMV-rezisztens, takácsatka-toleráns.
D. Cecei SH (Államilag minősített fajta, 1978)
 Származása: a Keyston resistant giant és a Javított Cecei fajtákból back cross módszerrel, valamint TMV-re rezisztens egyedek szelekciójával állították elő. Fajtafenntartó a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Újmajori Állomása, Budatété­nyi Osztály.Morfológiai jellemzése: a növény középmagas, ágas bokor. Szára szilárd, az internódiumok hosszúak. Folytonos növekedésű bokor. A levelek tojásdadok, hegyesek, középnagyok, színük középzöld. Termése 10 cm hosszú, vállátmérője 6 cm. Felülete sima, húsa vastag, színe fehér, csüngő állású, íze édes.Gazdasági értéke: az egyik legkedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező fehér húsú, jó alkalmazkodóképességű, nagy terméshozamú, gazdaságosan termeszthető fajta. Dinamikus éréslefolyású. Jó minőségű, darabos bogyókat terem. A bogyó alakja, íze mind a friss fogyasztás, mind a konzervipar igényeit kielégíti. Betegségek­kel, különösen a vírusfertőzésekkel (TMV) szemben ellenálló.Termesztési javaslat: szabadföldi termesztésre alkalmas. Termesztési igénye a Cecei típusú fajtáéval azonos.
 Szintetikus Cecei SH (Államilag minősített fajta, 1980)
 Származása: Keyston R. G., Javított Cecei, Soroksári, Csokros csüngő, Antibois, Góliát hibridek Cecei típusú törzséből diallél keresztezéssel előállított szintetikusfajta. Fajtafenntartó a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Újmajori Állomás, Bu­datétényi Osztály.Morfológiai jellemzése: a növény középmagas, ágas bokor. Szára szilárd, az internódiumok hosszúak. Folytonos növekedésű. Levelei tojásdadok, hegyesek, középnagyok. Színük középzöld. Termése 10-12 cm hosszú, vállátmérője 5,5-5,6 cm, nyitott vagy széles kúp alakú. Átlagtömege 50-60 g. Színe fehér, felülete enyhén bordás, csüngő állású, csípősségtől mentes (25. ábra).
Gazdasági értéke: a Cecei fajtasor legújabb tagja. Dinamikus éréslefolyású, középkorai érésű fajta. Állománya kiegyenlített. Jó minőségű osztályos bogyókat terem. A bogyó alakja, íze, minősége - a Cecei fajtával azonosan - friss fogyasztás­ra, de konzervipari felhasználásra is alkalmas. Mint szintetikusfajta első a fajtavá­lasztékunkban Termesztési javaslat: a különböző termesztési viszonyokhoz jól alkalmazkodó fajta. Hajtatásban nagy terméshozama, szabadföldön pedig jó alkalmazkodó ké­pessége teszi értékessé. Termesztése biztonságos. Dohánymozaik vírussal szemben rezisztens, az uborkamozaik vírussal szemben toleráns. 
 Én salátát, vörös, lila, póréhagymát, petrezselymet, céklát, kerekrépát régóta saját magról nevelek. Sőt egyes paprika, paradicsom és cukkini fajtákat is.

Példaként:

A Kapia tipusú paprikák alapfaja a nálunk, a magyar Kocsolai nevű fajta.
Ez nem hibrid. A piacon, boltban vásárolt paprika magját meghagyva az a baj, hogy sosem tudhatod, hogy pontosan milyen nevű fajtából való. A Kapia tipusú paprikák között is van sok hibrid, melyek  a második nemzedéknél, már valószínű, nem lesznek fajtaazonosak.
Kikelni ki fog, virágot is fog hozni, de a termés nem biztos, hogy az elvárt lesz.
A boltban kapott magok zacskóján fel kell tüntetni, ha valami hibrid. Ezt a fajtanév melletti F1 jelzés mutatja.
A ZKI Kurtovszkaja Kapia nevű magja nem hibrid, ebből fogható mag. A kaliforniai tipusok nagyrészt hibridek.

Saját termésből való magszedésre nem a tévesen hitt, megmaradt utolsó termést, hanem pont a legelső termés, a legszebbet kell meghagyni, teljes beérésig.
Vásárolt magnál a kísérlet pont egy évig tart. Ugyanis elvetéstől a termés beéréséig lehet megtudni, milyet terem. Mint feljebb említettem, ez nem így van, ha pontosan lehet tudni, mi a fajta neve. Ekkor megtudható róla minden.
Ismeretlen fajú, kísérletképpen cserépben nevelt palántánál, kiültetés után, a meghozott termés megmutatja, hogy milyet terem. Ennek megfelelően el lehet dönteni, hogy a következő évben elvetjük-e vagy sem.

Különböző régifajta zöldségfélék magjait cserélgetve, idősebb emberektől kunyizva lehet beszerezni.
Ha valaki nem hivatásszerűen, megélhetésből, a minősített termék eladására termel, nem kell vérkomolyan venni a mag bio voltát. Ha valami megtetszik, nyugodtan meg kell venni a bolti magot. 20 szem paradicsom mag, ami nem biotermelésből származik, nem fog megmérgezni.
Aztán ami megtetszett, és nem F1 hibrid, annak meg lehet szedni a saját magját.
Beszerzési forrás lehet még külföldi, webes magrendelés, szép katalógusok vannak, már csak a fajták miatt is érdemes nézegetni. Itt sokszor be lehet azonosítani nálunk kevésbé elterjedt fajtákat is.
Néhány paprikafajta vetőzacskó képe:









Remélem a leírtak nyújtanak segítséget ebben a kérdésben. Tehát a legfontosabb: beazonosítani a termés fajtáját. Ha ismeretlen fajtával találkozunk lehet akkor is kísérletezni, de az eredmény nem garantált. Ekkor sem kell sehol hibát keresni, csak egyszerűen hibrid volt a növény.

A különlegesebb fajtáink magját továbbra is érdemes üzletben megvenni. Mint korábban is írtam, a magok elállnak több évig, így a költség már nem is olyan magas, és teljesen felesleges egy évben egy teljes zacskó magot elvetni.

Csíraképesség ideje:
Már jó néhány év óta a vetőmagok csomagolásán a faj és a fajtanév mellett nem a csíraképesség megőrzésének idejét, hanem a fémzárolás érvényességét kell feltüntetni. rajta van a csomagoláson a fémzárolás ideje, a fémzár, vagy a vetőmag tétel száma, illetve annak érvényességi ideje is, ami két év. Tehát "lejárt" magokat is el lehet vetni, csak ismerni kell a csíraképesség idejét.
 A felbontott tasakokat lehetőleg légmentesen lezárt fémdobozban, vagy befőttes üvegben,  csekély minőségromlással eltarthatók a csíraképesség megőrzésének idejéig.
A zöldség vetőmagok csíraképessége
1 év
Fekete gyökér
Metélőhagyma
Pasztinák
Rebarbara

2-3 év
Csemegekukorica Petrezselyem
Póréhagyma
Spárga

3-4 év
Bab
Cékla
Csillagtök (patisszon)
Paprika
Sárgarépa
Sóska
Új-zélandi spenót
Vöröshagyma
Zeller

4-6 év
Fejes saláta
Káposztafélék
Paradicsom Retek
Spenót
Sütőtök
Tojásgyümölcs
Zöldborsó

6 év
Görögdinnye

6-8 év
Spárgatök

8 év
Uborka

8-10 év
Sárgadinnye


Sok sikert! No, meg még mindig várjuk a Tavaszt!

2013. március 4., hétfő

2013 paprika és paradicsom fajtái.

Új reményekkel a tavasz elé.

Egy év szünet után újra kezdődik a kerti idény.
Miután az elmúlt évet nem nevezhetem kertészetileg túl sikeresnek, annál nagyobb reményekkel vágok bele az idei kerti szezonba.

Elterveztem, hogy melyek lesznek a maradó növényfajták, és miket fogok kihagyni.

A paradicsomok maradnak továbbra is az állandó helyükön. Sokan állítják, hogy a paradicsom szereti a saját kigőzölgését, és sokáig termeszthető ugyanazon a helyen, nem lép fel több betegség és talajuntság. Nekem 7. éve lesz ugyanazon a helyen és nem tapasztaltam semmi káros jelenséget. Semmivel nem volt több betegség, mint a kontrollnak máshová ültetett néhány tőnél, vagy mások kertjében.
Annyi változás lesz, hogy a tőtávolságot a szellőzés miatt kicsit megnövelem 40-ről 60 cm-re.
A többi növény a vetésforgó szerint új helyre kerül.
(Az idei fajtajegyzék itt elérhető letöltésre is)
Sok újfajta növény nem lesz, általában maradok a bevált fajtáknál.

Paradicsom

megjegyzés
  Tő
megjegyzés
San Marzano Lungo
nagy
5
San Marzano Vesuvio 2
kicsi
5
Principe Borghese
fürtös
5
Kerek
nagy
4
Lugas F1
4
Korall
nagy fürtös
3
Fekete Black Prince
fekete kumato
Ribizli fürtös
kicsi fürtös

Paprika

Keszthelyi
fehér
9
Start
6
fehér
Kosszarvú
zöld édes
3
Rekord
erős
6
Duna
csípmentes zöld
?
nincs mag
Csipke
enyhén csípős
3
Ceruza
erős vékony
6
Bikaszarv piros
hosszú édes
3
Faludi
új
6
Zöld, kúpos, csípős
Kapia
nagy édes
3
Keceli 
piros kúpos
3
Kocsolai
piros kúpos hosszú
3
Cseresznye piros
6
Cseresznye sárga
6
Macska
méreg
3

Spanyol tőr

Bogyiszlói

édes

fehér

3

6




A többi magok: gyökérzöldségek, kabakosok, káposztafélék....





Legkorábban a zeller (Alabástrom) palántanevelését kezdtem, mert ennek kell a legtöbb idő. Január 20-án vetettem el a magokat és már elég szép kis növénykéim vannak.
 A paradicsomok és paprikák február 06-n kerültek földbe.





Elsőnek a paradicsomok bújtak ki, majd a saját magból vetett paprikák, végül a bolti magos paprikák és a padlizsán.
A vetés módjáról itt írtam korábban.
Lassan elérik a tűzdelési méretett.
Hogy miért kell tűzdelni, és hogyan, arról itt írtam.

Nagyon vigyázzunk a palántanevelés során a túlzott öntözés és a nagy meleg kerülésére. Az előbbi a palántadőlés betegség, a meleg pedig a megnyúlás egyik okozója.
A palántadőlésről és megelőzéséről itt írtam.

Szabadföldben elvetettem 03-03-án az első csapat zöldborsót. (Zsuzsi fajta).
Dugdostam új, zöldnek való hagymát is. A hagymákról itt írtam.
A hagymákat ilyenkor, amikor még fagyok várhatók, ne dugjuk el, csak azokat, amiket megeszünk zölden. Fagy hatására a dughagymák nagy részénél szárképződés és magtermesztés indul be, így ezeket nem tudjuk tárolásra vöröshagymának felhasználni. Több részletet a hagymákról innen tudhatunk meg.


( Az írásokban ezután azokról a témákról, melyekről korábban részletesen írtam, az ismétlések elkerülése miatt utalni fogok. A vastagon, kékkel szedett aláhúzott, "itt írtam" (kurzort rajta tartva villogó) szövegrészre kattintva megnyílik a teljes idézett cikk.)
Tehát most már lessük a hőmérőt és várjuk a tavaszt.
Mindenkinek sikeres kertészkedést kívánok:

2011. január 30., vasárnap

Bevált paprika és paradicsom fajták a kertemben.

Válasszunk paprika és paradicsomfajtákat!

Sokan érdeklődnek, melyek azok a paprika és paradicsomfajták a kertemben, amik termése mind időszakonként, mind feldolgozásra beváltak. Most kint a kertet hó, zúzmara és vastag köd borítja, így továbbra is csak a szobakertészkedés marad még egy ideig.
A korán elvetett magok még a föld takaró alatt szunnyadnak, így nyugodtan áttekinthetjük milyen fajtákat fogok termeszteni ebben az évben is.

Paprika.


Túlságosan sok különleges fajtával nem foglalkozom. Elsődleges az étkezési paprika termesztés, majd a savanyításra, szárításra alkalmas fajták termesztése. A lényeg, hogy lehetőleg minél korábbi időszaktól, minél későbbig legyen termés.
A család a fehér, és húsos piros paprikákat kedveli, én pedig a zöldeket és az erőseket is szeretem.

Zöldpaprikák:

Elsődleges kedvenc a Duna F1. Ezt a fiam is szereti, mert ez nem erős. Sajnos mindig magot kell vásárolni, mivel hibrid, így nem lehet meghagyni a magját. Világoszöld a színe, teljes éréskor előbb szinte kisárgul, majd piros lesz. Kedvező körülmények között hosszúra megnő. Viszonylag igénytelen, folyamatosan terem.


Duna F1

A következő a hasonló tulajdonságokkal bíró Kofa. Az a különbség, hogy ez sötétebb zöld, és eléggé csípős fajta. Korai, üvegházba, fóliába ültetésre is alkalmas, és szinte addig terem, míg a fagyok el nem viszik. Sokáig kerestem hosszú, zöld, csípős fajtát, míg ezt meg nem találtam.

A jobboldali fölső képen, balról jobbra: Kofa, Rekord, Duna.

Rapid a következő fajta zöldpaprika, ami talán még erősebb, mint az előző Kofa. Ez rövidebbre nő meg, de bőtermő  fajta. Szinte fürtökben hozza a világoszöld termését. Kitűnően felhasználható savanyítás céljára is, ecetben is kemény marad a húsa. Szokta ezt is üvegházban termeszteni, és sokáig termő is marad. Teljes érésben szépen bepirosodik, szépen szárítható, így felfűzve sokáig lehet élvezni csípős ízét ételekben is.

Újabb fajta a Rapires, amit még csak pár éve próbáltam ki, de ez is kellemesen erős, szép hosszú termése van, hajtatásra is alkalmas, korán hoz termést.


Sárga cseresznye

Késői, savanyítási célra cseresznyepaprikát termesztek. Elsősorban a sárga színűt kedvelem, mert ez szebben mutat üvegben, közé néhány zöld, és pár piros termés széppé, tetszetőssé teszi az üvegben. Peperóni jellegű Kecskeszarvat is termesztek, ez zölden, sárgán és pirosan megy savanyításra, kellemesen csípős, de nem erős. Azonkívül vannak ceruza, és macskatípusú erős paprikáim is, amik evése esetén már kell némi plusz levegő, ezeket frissen és felfűzve való szárítás után ételekbe használjuk el. Ezek magjait csak márciusban vetem el, mert ráérek a kiültetésével, mert nem a korai termés a cél.


Kecskeszarv

 Fehér paprikák.

Tömeg termesztésre a Tizenegyes fehér szokott lenni a legkorábbi, ez csüngő, viszonylag fehér termésű, csokrosan terem. Ikertőben kettesével palántázom ki. Hajtatásra is megfelelő fajta, fóliába ültethető, bokra viszonylag kicsi, sűrűn 25*25 cm-re is ültethető.
A Start a másik, amit főleg szabadföldben lehet ültetni, ennek sárgább a termése, vastag falú, húsos, ízletes, kúp alakú. Magasra nő, karózni ajánlatos, mert az ágai törésre hajlamosak.
Hasonló a Ciklon is, ami főleg hajtatási, mert fényhiányos időszakban is jól fejlődik. Mindkettő betegségeknek eléggé ellenálló fajta.


Start

Termeszteni szoktam még a Bogyiszlóit, ami konstans fajta, magja megvehető. Szedéskor kisebb, kúpos termése sárga színű, kellemesen csípős, teljes érésben piros. Bokra alacsony, ikertőben, sűrűn ültethető. Savanyításra, kellemesen csípős csalamádékba sokkal finomabb, mint az almapaprika.

Bogyiszlói

Ebben az évben próbálom ki a Csüngözönt, ami fehér, kúpos paprika, és a Balaton F1-et, ami kissé zöldes színű, csípős. Ezeket még nem ismerem.

Húsos fajták:

Ezeket főleg kései fogyasztásra termesztjük, eléggé hosszú tenyészidejűek, így most ebben az évben korán el is vetettem a magjaikat. Ezek termése sötétzöld, vastag húsú, teljes érésben pirosodnak be, ízük édes. Leszedve, akár egy hónapig is tárolhatók. Lehet aszalni is őket, és paprika lekvárnak is kitűnő alapanyagok. Eléggé változatos a formájuk. Bokrúak erőteljes növekedésű, érdemes karózni, vagy támrendszerhez kihúzott zsinór mellett termeszteni. Szerintem kötözés nélkül az ágakat a termés lehúzza, az a földhöz érve elrothadhat. Érdemes teljes érésben, bepirosodás után szedni a termést, mert így édesebb, finomabb az ízük. Rezes permetezésre termés érés kezdetén szükség lehet, és a tápoldatos öntözést, permetezést is meghálálják. Én a következőket termesztem.


Balra Kapia, jobbra Gigant F1

A Kapia  kúp alakú, nagy termésű fajta.

A Gigant termése tompa, begyűrött  formájú, kaliforniai típus, de hazai fajta.
A kaliforniai fajtát mindenki ismeri a boltok kínálatából. Piros, zöld és sárga változatai vannak.
A Bikaszarv inkább keskenyebb, hosszú termésű fajta. Van sárga változata is.

Piros és sárga Bikaszarv

Paradicsomok.


Több fajtát kipróbáltam, és mivel kevés helyem van, ezért néhány fajtára csökkent a termesztett választék. Ezeket a fajtákat én mindet karó mellett nevelem. Nagy részük magasra nő.
Korainak a Marmande  vált be, amiből üvegházba is teszek pár tövet. Korán termőre fordul, termése közép nagy, kissé bordás, édes. Sokáig ellenáll a fitoftórának.
Finom, fürtös, közepesen nagy termésű, szép piros a Korall.


Fönt Korall, alul Cherolla F1

Szabadban van egy házikerti fajtám, aminek a magját évekkel ezelőtt kaptam. Én Kereknek hívom, de szerintem Kecskeméti Jubileum. Kerek termése kemény héjú, nagy, lapított formájú. Lének kiváló, sokáig terem.
Kisebb bogyói vannak a Lugas F1-nek, de eléggé tartósak, leszedve jól elállnak. Betegségre kevésbé érzékenyek.

Ökörszív

Különlegességnek termesztem a jó nagy termésű, vastag húsú, eléggé leves Ökörszívet, és a szinte barnásra színeződő fekete paradicsom jellegű Black Princet. A BP. leve befőzve sokkal sötétebb, de finom édes ízű. Termése főleg esős időben repedésre hajlamos.


Black Prince

Nem maradhat ki a kertből a San Marzanó, melynek Lungo nevű, nagy, hosszú termésű változatát termesztem. Ennek termése finom édes, kevés levű, sűrítménynek, aszalásra kitűnő. Leszedve sokáig eláll.


Fönt San Marzano, alul Lugas F1

Csemegézni Cherolla F1 koktél paradicsom terem, amit egy falatként lehet bekapkodni.


Balra a Black Prince leve

Ebben az évben is ezek kerülnek termesztésre.


2010. január 22., péntek

Paprika, paradicsom fajtaválaszték 2010-ben.

A legtöbb gondolkodást ebben a kis konyhakertben a paprika és paradicsom fajták kiválasztása okoz.
Míg a retkek, saláták, zöldségfélék, hagymák általában azonosak évről évre, és nem is kell belőlük sok fajta, addig ez a két növény mindig gondos tervezést kíván.

Figyelembe kell vennem a kertben rendelkezésre álló szűk helyet. Paprikának egy 5,5 * 1,5 méteres ágyásom van. A paradicsom pedig 3 db 5 méteres sorba kerül kiültetésre.


A paradicsomok:

A paradicsom évről évre mindig ugyanabba az ágyásba kerül. Egyes biokertészeti szakírók azt állítják, hogy a paradicsom szereti a saját „kigőzölésében” fejlődni. A kontroll tövek alapján ennek az ellenkezőjét nem állíthatom. Semmivel nem fordult elő több betegség ott, ahol előtte is paradicsom volt. A termés megfelelő volt. Így is csökkentenem kell a tövek számát, mert több volt a termés, mint amire szükségünk volt. Viszont szeretnék több fajtát, a változatosság miatt.

A San Marzanót nem hagyjuk ki, abból is a nagyobb, Lungo fajtát. Ez kései, de kiváló, édes befőző fajta. Nagyon jól lehetett aszalni, kevés levű. Karó mellett nevelem, két méter magasra megnő.

Lugas F1 elég jó ellenálló, kemény húsú, közepes nagyságú. Ennél nagyobb egy helyi, általam Kereknek nevezett fajta, ami kemény húsú, zamatos, ízletes fajta.

2009-ben volt két új fajtám, a nagyon nagy termésű Ökörszív, és a Black Prince nevű fekete paradicsom. Ezeket megszerettük, és most is lesz. A Korallból is lesz néhány tő, az egyik legízletesebb nagyobb gyümölcsű fürtös fajta. A különlegesebbekből elég max. 3 tő, ha sikerül, ennyi bőven elég.

Paprikák:

Paprikából több fajtára van szükség. A zöldpaprikák étkezésre, savanyításra, szárításra használhatók. Elég korai a zöld, erős Rekord. Ennél nagyobb termésű a csípős Kofa, és csemege Duna. Sajnos a Duna magjából kifogytam, és eddig még nem sikerült vennem. De keresem. Helyette, ha nem kapnék a Szentesi kosszarvút szántam, ami édes, hosszú termésű fajta. Fehér paprikának a Tizenegyest tervezem ebben az évben, ami korai, intenzív, csokros termésű. Későbbre a Start és Ciklon lesz.
Kései édes csemegének a Bikaszarvú fajtákat, a sokáig elálló Kapia és Gigant fajtákat ültetem. Ezek éretten vastaghúsú, piros színű paprikák. Nekem még zölden, papírba csomagolva, dobozba téve még mindig van belőlük.
Lesznek még különféle, igazi „atomerős” fajták is fűszernek, savanyításra.


A magok felhasználhatók 3, esetleg 4 évig is, így egy zacskó több évre elég. Az F1-es jelzésű fajták hibridek. Ezeknek a terméséből e hagyjunk saját magot, mert az utódok nem lesznek fajta azonosak. A nem hibridek magjaiból azonban éretten hagyhatunk saját magot, későbbi vetés céljára.
A neten találhatók kiváló fajtaismertető helyek. Érdemes keresgélni.
Heirloomtomatoes.bizland fajtajegyzék (ang.)
Tomatobob nagyon jó fajtaismertetős választéka. (ang)
Semiorto.com 2010-es magkatalógusa pdf-ben (ang, ita.)

Végül a  kertemben 2008-2009-ben vetett és 2010-ben tervezett fajták listája:
Fajtajegyzékem 2008-2010